A vadászattal ismerkedtek a táborlakók Gyula-Városerdőn
2019. június 26. 07:00

A Békés Megyei Kormányhivatal – az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Békés Megyei Területi Szervezetével együttműködve – a Vadászat évévé nyilvánította a 2019-es esztendőt a megyében. Ennek égisze alatt „Ismerd meg a vadászokat” elnevezéssel – az OMVK támogatásával – háromnapos ingyenes bentlakásos gyerektábort szerveztek a Dalerd Zrt. erdei iskolájában.
Az OMVK vezetésének is eltökélt szándéka, hogy nyissunk a fiatalok irányába, hiszen a soraiban mintegy 65 ezer tagot számláló magyar vadásztársadalom jelentős része az idősebb korosztályból kerül ki, hasonlóan mint a Békés megyei vadászok 3 ezer fős táborában – hangsúlyozta Hrabovszki János. A Békés Megyei Vadászszövetség és az OMVK Békés Megyei Területi Szervezetének elnöke elmondta: örülnek Takács Árpád kormánymegbízott kezdeményezésének, hiszen a kormányhivatal által meghirdetett Vadászat éve programsorozat célja, hogy főként a fiatalokkal jobban megismertessük a vadászatot mint hivatást, szenvedélyt, életérzést. Eredményes vadgazdálkodás nélkül ugyanis nem lehet sikeres a megye agráriuma, turizmusa sem – tette hozzá. Elengedhetetlen ehhez a természet ismerete, tisztelete és szeretete, ezért is örülünk a 34 táborozó gyermeknek – közölte Hrabovszki János.

A táborlakók már az érkezésük estéjén – vad és madármegfigyeléssel egybekötött séta keretében – a sötétedő erdő hangjaival ismerkedhettek meg Puskás Lajos okleveles erdőmérnök, a Dalerd Zrt. oktatási igazgatója, valamint Vid Katalin, az erdei iskola programvezetője kalauzolásával. Hétfőn megtekintették az erdészeti, természetvédelmi és vadászati kiállítást, de a hagyományos vadászati módokkal: solymászattal, íjászattal is megismerkedhettek.

Délután a táborozók a vadászkutyákkal „barátkoztak”, de térképes tájékozódási versenyen is próbára tehették ügyességüket. Kedden hajnalban vadlessel kezdődött nap, majd Zuberecz Tibor megyei fővadász, a megyei vadászszövetség elnökhelyettese vadászati eszközök bemutatásával, vadhangutánzással színesített előadása következett. A diákok a legfontosabb hazai ragadozókkal, azok nyomaival, életmódjával is megismerkedhettek. A vadászati kérdésekkel tarkított erdei akadályverseny után, stílszerűen vadétel vacsora várta a megfáradt táborlakókat.




Ügyintézés