Dr. Smiri Sándor diadalmaskodott a Közügy-irat pályázaton
2021. december 10. 10:31

Első helyezést ért el dr. Smiri Sándor, a Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) Közügy-irat elnevezésű országos mininovella-író pályázatán.
A Gyomaendrődi Járási Hivatal vezető-helyettese a tavalyelőtti második, és a tavalyi harmadik helyezést követően idén is megmérette magát az MKK kormánytisztviselőknek kiírt pályázatán, nyertes pályaművének címe: A közigazgatás jelkép állata.
Dr. Smiri Sándor elmondta: több mint húsz esztendeje, gimnazista kora óta ír kisebb elbeszéléseket, novellákat. Úgy fogalmazott: alapvetően a fióknak ír, és a ponyvairodalom áll hozzá a legközelebb.
A díjazott alkotások a közeljövőben az MKK honlapján és közösségi médiafelületén is megjelennek.



Ügyintézés