Őstermelői igazolványok ellenőrzése
2017. augusztus 08. 16:00

Őstermelői igazolványok ellenőrzése

2017. január 1-jétől a járási hivatalok hatáskörébe került az őstermelői igazolványok jogszerű használatának ellenőrzése.

A feladat végrehajtása kapcsán a Békés Megyei Kormányhivatal Szeghalmi Járási Hivatal Földhivatali Osztálya is végez helyszíni ellenőrzéseket az illetékességi területéhez tartozó településeken működő piacokon.

Az elmúlt félév tapasztalatai alapján az alábbi leggyakoribb szabálytalanságokat állapították meg a hivatal munkatársai.

Az őstermelő termékeinek árusítása során köteles magánál tartani az őstermelői igazolványát és a hozzá tartozó betétlapokat, azonban az ellenőrzések során gyakran előfordult, hogy ezen kötelességüknek az őstermelők nem tettek eleget. Igazolványukat és a hozzá tartozó betétlapokat nem tudták felmutatni, valamint számos esetben nem az őstermelői igazolvány tulajdonosa, vagy a közös őstermelői igazolványon szereplő személyek valamelyike árusított a helyszínen.

Őstermelői igazolvánnyal csak azon termékek árusítása történhet meg, melyek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara rendszerében regisztrálásra kerültek.

A helyszíni ellenőrzések alkalmával a Földhivatali Osztály munkatársai az őstermelői igazolványok adatnyilvántartó lapján található termékeket vetik össze a helyszínen található termékekkel. A hivatal dolgozói több alkalommal észlelték, hogy az őstermelő olyan terméket is eladásra kínált, amely nem szerepelt az adatnyilvántartó lapján.

Az őstermelői termék értékesítésének helyszínén a mezőgazdasági őstermelő köteles az igazolvány száma mellett az őstermelői termékét vagy az értékesítés helyszínét a „Saját őstermelői tevékenységből származó termék” felirattal ellátni, ellenben
a falugazdász által az őstermelőnek átadott tábla kihelyezése sok esetben elmaradt.


Amennyiben a helyszíni ellenőrzés során valamely hiányosság feltárására kerül sor, azt a hatósági ellenőrök a helyszínen felvett jegyzőkönyvben rögzítik. Szóban, illetve súlyosabb kihágás esetén írásban is felszólítják az őstermelőt a hiányosságok pótlására.
Az őstermelői igazolványok jogszerűtlen használatának elkerülése érdekében felhívjuk az őstermelők figyelmét a fenti szabálytalanságokra, melyek odafigyeléssel elkerülhetőek.