Eredményes a Nyári diákmunka, művelődnek a diákok a Szeghalmi Járásban
2018. július 19. 09:05

A Nemzetgazdasági Minisztérium immáron hat éve folyamatosan meghirdeti a Nyári diákmunka programot, ami idén egészen augusztus végéig tart. A program keretében a diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy az önkormányzati fenntartású intézményeknél, továbbá a vendéglátás és a mezőgazdaság területén juthatnak munkához.

A program már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához juttatását és ezzel a korai munkatapasztalat szerzés mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik 16-25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok, közvetítés kérőként kérték nyilvántartásba vételüket a foglalkoztatási osztályon, továbbá foglalkoztatásra irányuló vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.

A Nyári diákmunka program két pillérre épül:

- Önkormányzati diákmunka: a programban a foglalkoztatást biztosító és így támogatható munkáltató a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye, továbbá egyházi jogi személy lehet.

- Diákmunka a mezőgazdaság és vendéglátás területén: a felmerülő ágazati munkaerőhiány kezelése érdekében a mezőgazdaság és a vendéglátás területén is lehetőség nyílik a program keretében diákok idényjellegű foglalkoztatására.

Cikkünkben Szeghalom Város Önkormányzata Nyári diákmunka programját mutatjuk be, valamint a füzesgyarmati egyik cukrászatot 36 éve üzemeltető Tóth Lajost és feleségét, illetve három diákot kértünk arra, hogy mondják el tapasztalataikat, véleményüket a diákmunka programmal kapcsolatosan. A családi vállalkozásként üzemeltetett, többek között Békés Megyei Príma Díjjal is kitüntetett, ma is saját készítésű termékeket forgalmazó cukrászat több mint száz esztendeje, 1906 májusában nyitotta meg kapuit. A cukrászat már több mint egy évtizede alkalmaz diákokat nyári idényben. A Nyári diákmunka program idei kiterjesztéséről a vendéglátó vállalkozó a Szeghalmi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályától értesült.

Jelenleg a Nyári diákmunka program keretében a cukrászatban dolgozik a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodási és Menedzsment szakán utolsó éves hallgató Patai Ágota, illetve a Debreceni Hittudományi Egyetemen tanítói szakán első évet végzett Fegyver Olívia.

Patai Ágota úgy nyilatkozott, hogy a tanulmányaival összefüggő kiadások finanszírozására fordítja a Nyári diákmunka program keretében megkeresett összeget. Fegyver Olívia – kis túlzással – már munkavállalóként is visszatérő vendég a füzesgyarmati cukrászatban, hiszen immáron harmadik nyara áll a pult mögött, s keresetét – elmondása szerint – aktív pihenésre, illetve ruhatára felfrissítésére költi.

Szeghalmon a Nyári diákmunka program keretében idén az önkormányzatnál 85 diák foglalkoztatására van lehetőség. Júliusban 38, augusztusban 47 diák foglalkoztatására nyílik lehetőség, napi 6 órában. A diákok a polgármesteri hivatalban, az óvodában, a könyvtárban, a művelődési házban és a városi sportcsarnokban dolgoznak.
A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Csecsemő és Kisgyermeknevelő szak másodéves hallgatója Potecz Barbara a Szeghalmi Művelődési, Sport- és Szabadidő Központ által fenntartott művelődési központban vesz részt a Nyári diákmunka programban. A kulturális rendezvényszervezés számára jó tanulási lehetőséget biztosít, keresetét ő is tanulmányaival összefüggő költségei finanszírozására, illetve ruházkodásra költi.