Új kiállítás a Minigalériában
2017. március 31. 20:16

Új kiállítás a Minigalériában
A tavalyi kezdeményezést folytatva, új kiállítás nyílt a víz világnapja alkalmából a Szarvasi Járási Hivatal Minigalériában.
Most a Terhes család, anya (Terhesné Szekera Iona) és két fia (Terhes Árpád, Terhes Attila) mutatkozott be pasztell képekkel és fotókkal. A korábbi kiállítás nagy sikerrel zárult, hiszen a Hivatal épületében megfordulók közel harmada meglátogatta, sőt voltak olyanok, akik kifejezetten a képek miatt érkeztek.

A kiállítás címe Séta a Körös parton. Az ENSZ közgyűlés által 1993-ban elfogadott víz világnapját jól fedték le a szarvasi vizek csodáját, élővilágát bemutató fotók, pasztellképek. Köszöntőjében Gaál Roland hivatalvezető is a vizek védelmét, természeti értékeink megőrzésének fontosságát emelte ki, majd dr. Tirják Lászlónak, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatójának adta át a szót, aki a műalkotások és a természeti szépségek közötti párhuzamról beszélt, valamint arról, hogy aki egyszer járt Szarvason, azt a természet szépsége visszavonzza.

A kiállítás megnyitóján a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola két tanulójának műsorát élvezhette a közönség: Kovács Bence verssel, Kósa Judit pedig zongorán játszva szórakoztatott. A kiállítás április 22-ig tekinthető meg.