Kárpát-medencei tűzoltó találkozó Szarvason
2015. április 27. 12:29

Kárpát-medencei tűzoltó találkozó Szarvason

2015. április 17-19-e között került megrendezésre a Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltó Találkozó és Konferencia, melynek fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. A vendégeket pénteken este Babák Mihály, Szarvas Város polgármestere köszöntötte, szombat reggel, a konferencia kezdetén pedig Dobson Tibor dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség, valamint a Magyar Rendvédelmi Kar elnöke házigazdaként. Az eseményt jelenlétével és előadásával megtisztelte dr. Grezsa István miniszteri biztos, dr. Bérczi László dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, Varga Ferenc dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelem igazgatója is.

A délután folyamán aláírásra került a Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózat alapítódokumentuma, mely a hazai, a felvidéki, a délvidéki, az erdélyi és a kárpátaljai szövetségek egységes fellépését, célok közös tervezését és megvalósítását tűzte zászlajára. A konferencia után a konferencia résztvevői megnézték a Mini-Magyarország Makettparkot, kirándulást tettek a Körösön. Az este pedig egy remekbe szabott koncert, valamint Gaál Rolandnak, a Szarvasi Járási Hivatal vezetőjének köszöntője után, egy búcsúvacsorán köszönhettek el egymástól és a várostól, remélhetőleg csak rövid időre.