Általános információ / Szarvasi járás

A Szarvasi Járási Hivatal illetékességi területe Békés Megye nyugati kapujában kezdődik, és a 44-es út menti települések tartoznak hozzá, szinte a megye közepéig. A járás székhelye Szarvas, de ezen kívül kiszolgáljuk Békésszentandrás, Csabacsűd, Örménykút, Kardos és Kondoros lakosait is.

Állandó ügyfélfogadási pontunk a járás két városában, Szarvason és Kondoroson található, a többi településen ügysegédekkel látjuk el a hozzánk forduló ügyfelek magas színvonalú kiszolgálását.

A Járási Hivatal öt szervezeti egységet működtet: a Kormányablak Osztályt, a Hatósági és Gyámügyi Osztályt, az Építésügyi Osztályt (mely hatáskörében és illetékességgel a gyomaendrődi és az orosházi járásban élőket is kiszolgálja), a Földhivatali Osztályt, valamint a Foglalkoztatási Osztályt.

A Törzshivatal épülete Szarvas város központjában, a Szabadság út 25-27. szám alatt található. Itt lelhető fel a Kormányablak Osztály, a Hatósági és Gyámügyi Osztály, az Építésügyi Osztály, valamint az Foglalkoztatási Osztály. A Földhivatali Osztály a Deák Ferenc utca 2. szám alatt található.

A következő két év fontos feladata, hogy a központi épületben egy integrált hivatalt hozzunk létre, hogy az állampolgárok egy helyen intézhessék ügyeiket.

Szarvasi Járási Hivatal

VEZETŐ: GAÁL ROLAND, HIVATALVEZETŐ

Elérhetőségek
Cím: 5540 Szarvas, Szabadság út 25-27.
Levelezési cím: 5541 Szarvas, Pf. 21.
Telefon: (66) 795-333
E-mail: szarvas.jaras@bekes.gov.hu

pdf_iconSzervezeti felépítés
X