Adományoztak a Sarkadi Járási Hivatal dolgozói
2018. december 13. 13:00

Adni jó – ezt az elvet vallották a Sarkadi Járási Hivatal munkatársai, akik adományaikkal segítettek nehezebb helyzetben lévő embertársainkon. Mindez jól illeszkedik a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete és a Békés Megyei Kormányhivatal által korábban megkötött együttműködési megállapodás kereteibe is.

Karácsony közeledtével érthető módon megszaporodnak az adományozással kapcsolatos felhívások. A hivatal dolgozói esetében ez a lehetőség „házhoz jött”, így ki pénzzel, ki játékkal és könyvvel, illetve használt – jó állapotú – gyermekruhával kapcsolódott be a gyűjtésbe.

Az összefogás eredményeképpen 83 kilogramm tartós élelmiszert: egyebek mellett cukrot, lisztet, rizst, tésztát és étolajat, 25 kiló gyermekjátékot és könyvet, valamint 15 kilogramm gyermekruhát adott át a hivatal a Magyar Vöröskereszt Gyulai Területi Szervezete képviselőjének.