Téli képzések közfoglalkoztatottaknak
2018. január 08. 08:07

Téli képzések közfoglalkoztatottaknak

Decemberben az Orosházi Járás területén három képzés indult a GINOP-6.1.1-15-2015-00001 kódszámú „Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése” című kiemelt projekt keretén belül. Tótkomlóson Kőműves, míg Orosházán Szociális gondozó és ápoló, valamint Ipari gépész tanfolyam vette kezdetét.

A közfoglalkoztatás csak átmeneti megoldás, közfoglalkoztatással tudjuk segíteni azon álláskeresőket, akik az elsődleges munkaerőpiacon nem tudnak elhelyezkedni. Célja, hogy átmeneti lehetőséget biztosítson elsősorban a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő, illetve ellátatlan hátrányos helyzetű álláskeresők számára, elősegítse a munka világába történő reintegrációjukat. A képzések tervezése során kiemelt fontosságú volt olyan államilag elismert szakképesítést adó tanfolyamok indítása, melyek konkrét munkaerőpiaci igényekre épülnek. 2017-ben az Orosházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályára 15 fő kőműves munkakörre érkezett állásbejelentés, míg az Ipari gépész tanfolyam a Linamar Hungary Zrt. képzési igénye.
 
Fontos feladat a közfoglalkoztatás keretében dolgozók közfoglalkoztatásból történő kivezetése, elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedésük elősegítése, így a közfoglalkoztatottaknak ezen OKJ-s képesítésekmegszerzésével lehetőségük nyílik a versenyszférában elhelyezkedni.
 
2018 első negyedévében a közfoglalkoztatottak számára Hegesztő, Asztalos és Vendéglátó eladó államilag elismert szakképesítést nyújtó ingyenes képzések indítását tervezzük.