Pályaorientáció több lépcsőben
2019. május 15. 08:28

A közelmúltban három alkalomból álló pályaorientációs csoportos foglalkozáson vett részt az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium egyik 10. évfolyamos osztálya.

 

A foglalkozássorozat a diákok pályaválasztási ismereteinek bővítését szolgálta, a tanulók az Orosházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályát is meglátogatták.
A gimnazisták a pályaorientáció három fontos alappillérével ismerkedhettek meg: a helyes önismeret, valamint a megfelelő érdeklődési kör meghatározását követően a pályaválasztási módszerek következtek, végül pedig a pályakörök, foglalkozások részletes elemzése szerepelt a csoportok feladataiban. Így a 22 tanuló a későbbiekben megalapozottabb döntést hozhat a pályaválasztással összefüggésben, könnyebben megtalálhatja a leginkább megfelelő szakmát.
A foglalkoztatási osztály munkatársai immáron harmadik éve a járás területén lévő valamennyi középiskolát felkeresik. A végzős diákokat tájékoztatják az osztály által nyújtott szolgáltatásokról, támogatásokról, illetve képzési lehetőségekről. A szakemberek az Ifjúsági Garanciarendszer által nyújtott támogatási lehetőségek ismertetésére külön hangsúlyt fektetnek, hiszen e program célja, hogy a 25 év alatti már nem tanuló, de még nem dolgozó fiatalok számára 4 hónapon belül valamilyen konkrét lehetőséget kínáljon az elhelyezkedésre vagy a tanulásra.