Mobil Kormányablak a TFA-n
2017. augusztus 31. 13:45

Mobil Kormányablak a TFA-n

Negyedik alkalommal került megrendezésre a Legerősebb Tűzoltók Versenye Orosházán. A kétnapos rendezvény helyszíne a város főtere és főutcája volt, ahova több ezer ember látogatott el.

A rendezvény nyitónapján Dr. Takács Árpád a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Dávid Zoltán Orosháza város polgármestere és Tóth Tibor a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei igazgatója, tű. dandártábornok mondott köszöntőt. Dr. Takács Árpád köszöntőjében kiemelte, hogy ez az esemény a tisztelgésről is szól. Emlékezni kell, hiszen anélkül nincs múlt, nincs jelen és nincs jövő.

 
(Fotók: Palotás Rajmund)

A Békés Megyei Kormányhivatal Orosházi Járási Hivatala Kormányablak ügyintézői is kitelepültek a Mobil Kormányablak buszba, hogy a Kormányablakok által nyújtott szolgáltatásokat, elsősorban az okmányokkal kapcsolatos ügyintézéseket a helyszínen igénybe tudják venni a rendezvény látogatói. Lehetőség volt többek között eSzemélyi, lakcímkártya, vezetői engedély, elektronikus aláírás, rendelkezési nyilvántartás, részleges kódú telefonos azonosítás és ügyfélkapu regisztráció intézésére.

A tűzoltóknak nem volt könnyű dolga idén sem, ugyanis az embert próbáló feladatokat nagymértékben nehezítette a hőség. A versenyt számos kísérő rendezvény is színesítette. Több tíz méter hosszú füsttel teli sátorban mehettek keresztül légzőkészülékben a bátrabbak, és olthattak tüzet egy kontrollált területen az érdeklődők. Meg lehetett nézni, hogy milyen egy katonai búvárfelszerelés, vagy a mesterlövész puska. Volt kutyák és robotok segítségével bombakutató bemutató, valamint trial kerékpáros bemutató.