Látni vagy nem látni?
2018. március 21. 15:44

Látni vagy nem látni?

Embertársaink egy részének, sajnos, az utóbbi lehetőség jutott, ami a hivatali ügyintézés során is nehézséget jelenthet. Hogy miket, azt Fülöpné Sipos Erika a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének elnöke és sorstársai mutatták meg a járási hivatal ügyintézőinek.

Elnök asszony és két sorstársa előre egyeztetett időpontban tartott ún. „érzékenyítő tréninget” az orosházi kormányablakban. A bemutatkozás után mintegy „bemelegítésként” a munkatársak szemeit bekötötték és különböző tárgyakat adtak kezeikbe, és fel kellett ismerni azokat. Ezt követően egy eltakart szemű munkatársat egy kollégája vezette körbe a kormányablakba. „Ijesztő volt megélni”, mondták utána.

Bizony, egy olyan természetesnek tűnő felhívás, mint „foglaljon helyet”, egy vak vagy gyengén látó számára idegen környezetben megoldandó feladatként jelentkezik.
Az ehhez hasonló, a látók számára magától értetődő gesztusok „átélése” után a munkatársak személetesnek, tanulságosnak ítélték meg a foglalkozást, ha szabad így mondani, más szemmel néznek egy vak vagy gyengén látó ügyintézés közbeni nehézségeire.