HR KLUB 2017-ben is
2017. március 29. 12:50

HR KLUB 2017-ben is
A Békés Megyei Kormányhivatal Orosházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály HR Klubja 2017. március 22-én tartotta idei első ülését meghívott munkáltatóinak.
A rendezvény ez alkalommal a Foglalkoztatási Osztályon került megrendezésre, ahol 9 cég képviseltette magát. A résztvevők a Foglalkoztatási Osztály állásügynöke révén betekintést kaptak a biztosított szolgáltatásokba, azaz megismerhették a toborzási, hirdetési, támogatási és képzési lehetőségeket. Mindezek mellett a vállalatok a náluk zajló emberi-erőforrást érintő változásokról, jövőbeni terveikről beszéltek. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb cég hasonló problémákkal küszködik a mindennapi tevékenysége során: szakemberhiány, nem megfelelő képzettséggel rendelkező munkaerő. A klub keretében a munkáltatók akár össze is foghatnak egy-egy kérdést illetően, valamint külső szakemberek meghívására is lehetőség van, elősegítve ezzel is a megoldást.
 
 
A foglalkozás keretében a munkáltatóknak alkalmuk nyílt kötetlen beszélgetés keretében a tapasztalatcserére, valamint az érintett témában felmerülő kérdéseikre is válaszokat kaphattak. A tervek szerint 2017-ben is rendszeresen, kéthavonta fognak ülésezni a klubtagok.