HR Klub
2017. december 19. 08:06

HR Klub
A Békés Megyei Kormányhivatal Orosházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály HR Klubja 2017. december 12-én tartotta idei utolsó ülését meghívott munkáltatóinak.
 

A rendezvény ez alkalommal is a Foglalkoztatási Osztályon került megrendezésre, ahol a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló TOP 5.1.1-15-BS1-2016-00001 kódszámú „Foglalkoztatási paktum Békés megyében” munkaerő-piaci program keretében igénybe vehető támogatási lehetőségekről és a „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” elnevezésű program által nyújtott közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatásáról és a szakmai segítő támogatásáról hallhattak első kézből tájékoztatást az érdeklődők.

A Békés Megyei Önkormányzat, a Békés Megyei Kormányhivatal és a Békés Megyei Vállalkozási és Fejlesztési Nonprofit Kft. közreműködésében megvalósuló programot 2016-ban indították 2,4 milliárd forintos keretösszeggel. A pályázatba bevont álláskeresők minimum létszámát 1559 főben határozták meg, természetesen ez a szám a források kimerüléséig tovább növekedhet.

A megyei program célja, hogy az állami, önkormányzati, gazdasági szereplők együttműködését elősegítsék, továbbá növekedjen a foglalkoztatás. Kiemelt cél ahátrányos helyzetű álláskeresők, inaktívak bevonása, részükre szolgáltatási és támogatási projektelemek biztosítása. Elhelyezkedésük elősegítése érdekében többek között képzési támogatást, illetve az őket foglalkoztató munkáltatók számára a bérköltségekre nyújtanak anyagi támogatást.

Solti Lajos, a pályázat koordinátora tájékoztatta a közönséget, hogy a megyei projekt mellett megvalósul egy helyi, orosházi projekt is TOP-5.1.2-15-BS1-2016-00007 kódszámmal, amely a megyei projekt „kistestvérének” tekinthető. A helyi, orosházi projektben ugyan azok a tevékenységek valósulnak majd meg, mint a megyei projektben. Ebben a projektben legalább 195 fő bevonására kerül sor. A két projekt szorosan együttműködik a megvalósítás során.

A következő előadáson Pribékné Szabó Bernadett, az Orosházi Járási Hivatal munkatársa a „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” központi munkaerő piaci programról beszélt. A közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra történő kivezetése kiemelt célja a kormánynak, ezért a tavalyi évben induló programot további programelemmel egészítették ki idén március elsejével.

A program értelmében azok a munkáltatók, akik közfoglalkoztatásból vesznek át munkavállalókat anyagi juttatásban részesülnek: a havi 50 ezer forintos támogatási összeget egy „mentorra” lehet fordítani, aki vállalja a betanítását a közfoglalkoztatottnak. A „mentor” olyan munkavállaló, aki már legalább egy éve az adott vállalkozásnál, cégnél dolgozik, és egyszerre 1-3 fő oktathat. További segítség, hogy a szociális hozzájárulási adó ebben az esetben is támogatható. A program kölcsönös előnyökkel jár, hiszen a közfoglalkoztatásból átvett munkavállalónak a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai ösztönző szándékkal kérelemre – a jogszabályi feltételek fennállása esetén- elhelyezkedési juttatást is nyújthatnak a munkaviszony megkezdése által.

A foglalkozás keretében a munkáltatóknak alkalmuk nyílt kötetlen beszélgetés során a tapasztalatcserére és az érintett témában felmerülő kérdéseikre is válaszokat kaphattak.

A Klub 2018-ban is folytatja üléseit, az első rendezvényre várhatóan március hónapban kerül sor, melynek témája a képzés, szakképzés lesz.