Almáskert – a battonyai S. O. S. Gyermekfalu
2015. június 24. 10:12

Almáskert – a battonyai S. O. S. Gyermekfalu
Az orosházi Petőfi Művelődési Központ „Alma a fájától…” rendezvénysorozat – mely egy-egy széles körben (el)ismert helyi személyt és gyermekeit mutatja be – rendhagyó programját láthatta minap az érdeklődő, amikor a hamarosan Orosházára költöző battonyai S. O. S. Gyermekfalu mutatkozott be – egész almáskert, ahogy a műsorvezető találóan megjegyezte.
Elsőként Németh Szabolcs faluvezető és József Imre projektigazgató foglalta el helyét a pódiumon, és egy diavetítéssel egybekötött ismertetőt tartottak a gyermekfaluról. Természetesen, nevelőszülőket is megismerhetett a közönség, ők fodrászból, fényképészből váltak nevelőszülőkké; egyikük kapcsolata a gyermekfaluval egy aranyos helyzetnek köszönhető: vérszerinti fia barátnője „gyermekfalus” volt. Kapcsolatuk még mindig tart, már mint leendő anyós és mennyjelölt. A videofelvételekről és a személyesen megjelent nevelőanyák előadásaiból hol szívszorító, hol szívmelengető történeteket hallhattak a jelenlévők, melyek középpontjában a szeretet, elfogadás és a tolerancia állt.

Fotó: Rajki Judit (www.oroscafe.hu)
 
A modern technikának köszönhetően sikerült élő kapcsolatot létesíteni az ausztriai első gyermekfalu egykori vezetőjével, továbbá Gosztonyi Gáborral, a magyarországi gyermekfalvak ügyvezető igazgatójával, valamint a kecskeméti és a kőszegi gyermekfalu vezetőivel, akik bátorító szavakat intéztek a nevelőszülőkhöz és a gyerekekhez, és megköszönték Orosháza közösségének a befogadó hozzáállást. A város részéről Kovács György, a polgármesteri hivatal igazgatási irodavezetője beszélt az előkészületekről, a gyerekekkel történt megható találkozásokról, Orosz László igazgatóhelyettes pedig az iskolák képviseletében szólt a közönséghez.

A programot egy bájos kislány megmosolyogtató szövegű népdalcsokra is fűszerezte, és végül az egyik országos tévécsatorna ismert műsorvezetője, Barabás Éva, az S. O. S. Gyermekfalvak jószolgálati nagykövete mondta el, hogy ebben a tisztében is legfőbb fegyvere a szó, amivel élhet. Az estét orosházi és „gyermekfalus” gyerekekből álló énekkórus vastapssal jutalmazott előadása zárta.

Fotó: Rajki Judit (www.oroscafe.hu)