Újabb elismerés a kormányhivatalnál
2017. november 14. 07:20

Újabb elismerés a kormányhivatalnál

Dr. Sárosi Tamás, a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály vezetője, 2017. november 9. napján Pro Sanitate díjat vehetett át a Pesti Vígadóban megrendezett ünnepségen.

Dr. Sárosi Tamás a Szent-Györgyi Orvostudományi Egyetem, Általános Orvostudományi Karán, Fogorvosi szakon 1988-ban Szegeden szerezte diplomáját, majd mintegy 13 éven keresztül fogorvosként dolgozott.
 
A Békés Megyei Kormányhivatal jogelődjénél, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Békés Megyei Intézeténél 2001 júniusában helyezkedett el, mint tisztiorvos, az intézmény több kirendeltségén  látta el ezen feladatait. Munkája kapcsán mindig kiemelt figyelmet fordított tudása fejlesztésére, önképzésére, ennek jegyében 2005-ben megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosi képesítést szerzett.
 
Az intézmény regionális szervezetként történő működése során 2007 novemberében helyettes regionális tiszti-főorvosként került kinevezésre, e munkakörét a Békés Megyei Kormányhivatal megalakulásáig látta el.
 
A fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakítását, a szakigazgatási szervek integrációját követően, a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervénél helyettes megyei tiszti-főorvos munkakörben tevékenykedett egészen 2013 októberéig, a Gyulai Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézetéhez - járási tiszti-főorvosi munkakörbe - történő kinevezéséig.
 
A fővárosi és megyei kormányhivatalok 2015. április 1-jével megvalósuló külső és belső területi integrációja óta vezeti a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályát. Az elmúlt időszakban a napi feladatok végzése során magas szintű szakmai hozzáértéséről, kitartásról, szakmai alázatról és lojalitásáról tett tanúbizonyságot.
 
A közigazgatás területén több mint 15 éves gyakorlattal rendelkezik. Lelkiismeretes, nagy szakértelemmel végzett szervezési tevékenysége nagy lendületet adott a főosztály munkájának és a Békés Megyei Kormányhivatal életében is meghatározó jelentőséggel bír. Munkája mindig precíz, magas színvonalú, közvetlen környezete, beosztottjai elismeréssel említik. 

A fentiek és az egészségügyi ellátás érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate díjban részesült, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár adott át.