Pedagógusokat köszöntöttek Gyomaendrődön
2019. június 07. 19:00

A pedagógus több a tanítónál: egy kicsit pszichológus, egy kicsit szülő és a gyermekek vezetője; mindig az, amire a gyermeknek éppen szüksége van – hangsúlyozta Takács Árpád kormánymegbízott Gyomaendrődön, a Gyulai Tankerületi Központ pedagógusnapi ünnepségén.
A Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott kifejtette: egy nem túl szerencsés megfogalmazás szerint a pedagógusokat a nemzet napszámosainak szokták nevezni, de sokkal inkább a nemzet lámpásai.

A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes: egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle – idézte Takács Árpád az utolsó magyar polihisztort, Hermann Ottót. „Önök, jelenlévők valamennyien és Békés megye 178 köznevelési intézményének valamennyi pedagógusa e tűz csiholója” – mondta Takács Árpád.
A Békés Megyei Kormányhivatal elkötelezett, mindent megtesz a megye népességmegtartó erejének növelése érdekében, melynek egyik fundamentuma a „kiművelt emberfők” sokasága – tette hozzá. A kormányhivatal éppen ezért már együttműködési megállapodást kötött a megye felsőoktatási intézményeivel, de idén a szakképzési centrumokkal és a tankerületi központokkal is partnerségi szerződést kötünk – közölte a kormánymegbízott.
Milyen a jó pedagógus? – tette fel a kérdést köszöntőjében Toldi Balázs. Gyomaendrőd polgármestere a választ ekképpen vázolta fel: szigorú, de ha kell, megengedő, komoly, de van humorérzéke, láthatóan örömmel tanít és élvezi a munkáját. Mert „a tudás által az ember nem valamiféle külső, látványos hatalom birtokosa lesz – igaz, aki tudja a dolgok lényegét, erre nem is pályázik –, hanem egyszerűen csak meg tudja hosszabbítani saját határait, a lényét képes kiterjeszteni, akár kozmikus méretekre – mondta. Minél többet tud, annál kevésbé lesz idegen a világban és annál kevésbé tudja a világ átejteni – tolmácsolta Jókai Anna gondolatait a házigazda település polgármestere.

A jó tanító és tanítvány közös nyelvre talál, valami olyasféle ez, mint amikor éjfélt üt az óra és egymást fedi a két mutató – fogalmazott köszöntőjében Teleki-Szávai Krisztina. A Gyulai Tankerületi Központ igazgatója kifejtette: mindig örülünk a diákok eredményeinek, sikereinek, de a hétköznapok ezer apró öröme láthatatlan és ezekből az apró örömökből épül fel a pedagógusi hivatás. „Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért, akik igaznak tartanak. A jövőnek élünk, a szépért, s jóért, amit tehetünk.” – citálta a „legnagyobb magyar” gondolatait Teleki-Szávai Krisztina.

A rendezvényen köszöntötték a miniszteri elismerő oklevéllel kitüntetett Bor Gábornét (Gyulai Implom József Általános Iskola 5. sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye), Borosné Korcsok Esztert (Békés, dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Művészeti Szakiskola), Nagy Ibolyát (Békés, dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Művészeti Szakiskola), Tóth Olivért (Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium), illetve Tótka Margitot (Gyomaendrőd, Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium) is.
Többen tankerületi, illetve polgármesteri dicséretben részesültek, de köszöntötték az arany-, gyémánt és vasdiplomás pedagógusokat, valamint a nyugdíjba vonulókat is.