Jegyzői értekezlet a kormányhivatalban
2018. november 20. 16:48

A megyei települések jegyzőinek tartott értekezletet a Békés Megyei Kormányhivatal kedden. A jegyzői értekezleten az önkormányzati rendeletalkotás sajátosságaival kapcsolatos tudnivalók, az önkormányzatokat érintő hulladékgazdálkodási feladatok, de a települési csapadékvíz elvezető rendszerekkel összefüggő aktualitások egyaránt terítékre kerültek.
A jegyzői karnak tartott értekezleten az is kiderült, hogy a legutóbbi hasonló tanácskozás óta eltelt időszakban új jegyzőt neveztek ki az Okány – Biharugra Közös Önkormányzati Hivatal élére. Július 1-je óta dr. Babák Zoltán a két településen az önkormányzati munka törvényességi őre.
Takács Árpád a jegyzői értekezleten elmondta, hogy a közeljövőben a békéscsabai vasútállomáson, illetve Mezőhegyesen nyitja meg – stílszerűen – ablakát egy újabb Kormányablak. Sőt, Mezőhegyesen nem csak Kormányablak, hanem egy integrált agrárigazgatási központ is létesül. A Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott a települések törvényességi őreinek munkáját segítendő, a felmerült, jellemző hiányosságokra is felhívta a jegyzők figyelmét.

Dr. Bacsa Vendel, Békéscsaba jegyzője „Gondolatok az önkormányzati rendeletalkotásról” elnevezésű előadásában arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának rendelkeznie kell az önkormányzati rendeletek kihirdetésének konkrét módjáról, az általános megfogalmazás nem elégséges.
Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége alelnöke, egy személyben szakmai elnöke „A helyi termékek szerepe a közétkeztetésben a jogszabályok alapján” című előadásában kiemelte: Magyarországon naponta 2,1 millióan étkeznek a közétkeztetésben. Ebből 1,6 millió a bölcsődés, óvodás és iskoláskorú gyermek, ezért is nagyon fontos, hogy mi kerül az asztalra a közétkeztetésben. A szakember a Mintamenzaprogram alappilléreiről, sikereiről, eredményeiről is beszélt.
Az önkormányzatokat érintő hulladékgazdálkodási feladatokról dr. Illich Andrea, a Békéscsabai Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály vezetője, a Nemzeti Jogszabálytár használatával kapcsolatos célvizsgálat kérdéseiről Fodorné dr. Szabó Zsuzsanna, a Békés Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály vezetője tartott előadást.
Gombkötő Zoltán tűzoltó alezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hatósági Osztály szolgálatvezetője a megye területén megvalósuló, kiemelt vízjogi engedélyezéssel érintett beruházásokról, Győző-Molnár Árpád tűzoltó alezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi felügyelője a települési csapadékvíz elvezető rendszerek helyi vízkár-elhárításban betöltött szerepéről szólt előadásában.