Együttműködésben a Békés Megyei Kormányhivatal és a Gál Ferenc Főiskola
2017. december 07. 16:10

Együttműködésben a Békés Megyei Kormányhivatal és a Gál Ferenc Főiskola

A Békés Megyei Kormányhivatal és a Gál Ferenc Főiskola ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást kötött. A dokumentumot Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, valamint a főiskola részéről Dr. Kozma Gábor rektor írta alá 2017. december 7-én a Békés Megyei Kormányhivatal Tomcsányi termében.

Dr. Takács Árpád kormánymegbízott köszöntőjében elmondta, a Békés Megyei Kormányhivatal széleskörű partnerséget alakít ki a megye foglalkoztatási helyzetének javításáért tenni tudó szervezetekkel, így a Gál Ferenc Főiskolával is. Kiemelte, a Gál Ferenc Főiskola már eddig is kiváló hozzáállással segítette a Kormányhivatal munkáját, például az „Erasmus+” program keretében kidolgozott módszertan gyakorlati alkalmazásával, illetve a főiskola „Út a munkaerő-piacra” című projektben és az ifjúsági garanciaprogramban való részvételével. A programokban a főiskola 331 ember képzését segítette, és ezen felül 103 alacsony képzettségű személy és  közfoglalkoztatott képzésében vállalt részt. December 1-jétől pedig újabb megállapodás jött létre, aminek értelmében további 65-en szerezhetnek képzettséget – tette hozzá a kormánymegbízott.

Dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora hangsúlyozta, olyan hivatásképzésekre készülnek, amelyek hozzájárulnak az emberek helyben maradásához, helyben való boldogulásához. Hozzátette, a főiskola célja, hogy Békés megye fejlődését a helyi munkaerőpiaci szereplők igénye szerinti konkrét és gyakorlatias képzésekkel segítse.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke, aki ünnepi beszédében kiemelte, az egyház kötelessége, hogy az élet minden területén a társadalmat szolgálja, és segítsen ott, ahol szükség van rá. Ebben a munkában a Békés Megyei Kormányhivatal eddig is a legkomolyabb partnere volt a főiskolának, mely együttműködés a megállapodás aláírásával tovább erősödik – mondta el a megyéspüspök.

Az együttműködés célja, hogy a felek hozzájáruljanak egymással való kapcsolataik erősítéséhez, a Főiskola Békés megyében található telephelyeinek, így különösen a Pedagógiai Karának, az Egészség- és Szociális Tudományi Karának, valamint a Főiskola által Békés megyében fenntartott intézményeinek fejlődéséhez és a szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátásának elősegítéséhez. A megállapodás további célja a pedagógus hivatás, valamint az egészségügyi és szociális képzés népszerűségének növelése, továbbá a szektorban jelen lévő vállalkozásokkal történő kapcsolattartás elősegítése útján a duális képzés keretében megvalósuló, valós munkaerő-piaci igényekhez illeszkedő képzések megszervezéséhez történő hozzájárulás.