Közel 1,5 milliárd forintos fejlesztések a Szent István Egyetem Békés Megyei campusain
2015. május 12. 20:07

Közel 1,5 milliárd forintos fejlesztések a Szent István Egyetem Békés Megyei campusain
A Szent István Egyetem összesen közel 1,5 milliárd forint, 100 százalékban vissza nem térítendő támogatást nyert konzorciumi partnereivel együtt, melynek megvalósítására hat TÁMOP projekt keretében kerül sor Békés megyében.
Békés megyei gazdasági és társadalmi élet erősítését célzó hat, nemzetközi szintű pályázat lehetőséget teremt a helyi ipar és vállalkozások bevonására, összefogására, a helyi adottságokra épülő versenyképes gazdaság fejlesztésére, valamint az Egyetem által nyújtott oktatás, képzések, továbbképzések beintegrálásába.

A Társadalmi Megújulási Operatív Program (TÁMOP) keretein belül igényelt és részben megítélt pályázatok támogatása összesen 1.566.184.696 forint. A pályázatok elsődleges célja a felsőoktatás K+F+I+O kapacitásainak bővítése a helyi vállalkozásokkal való szerves együttműködés kiépítésének szolgálatában – a tudásalapú gazdaság kiépítésének elősegítése, a helyi gazdasági-társadalmi fejlődés érdekében. A pályázati projektek révén erősödik a tudástranszfer funkció a Szent István Egyetem és Békés megye gazdasági-társadalmi élete között. A projektek az Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karának Békéscsabai, Gyulai és Szarvasi Campusain, valamint Salgótarjánban valósulnak meg, részben az intézmény konzorciumi partnereinek közreműködésével.

A sajtótájékoztatón Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy a pályázatok lebonyolítása során egyedülálló összefogás valósul meg a térségi önkormányzatok, a kormányzati és a vállalkozói szféra szereplői, képviselők és a Szent István Egyetem között.