Pályaorientáció az iskolákban
2017. november 13. 08:09

Az idei tanévben első alkalommal rendezhetnek tanításmentes Pályaorientációs Napot az általános és középiskolákban.

A gyomaendrődi általános iskolák azzal a kéréssel fordultak a Gyomaendrődi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályához, hogy szakmai segítségnyújtásunkkal színesítsük a gyerekek számára ezt a pályaválasztást előkészítő napot. Így lehetőség nyílt arra, hogy ne csak a végzős diákok számára nyújtsunk információkat a pályaválasztási döntéshez, hanem már a 6-7. osztályban is találkozzunk a gyerekekkel. Ezeken a szakmai napokon az iskolákban tanácsadó kollégánk sokat beszélgetett a gyerekekkel erről a témáról. A diákok képet kaphattak arról, hogy jelenleg hol tartanak a pályaválasztás folyamatában, és mi mindent kell figyelembe venni, amikor szakma választásra kerül a sor. Felhívtuk a figyelmüket arra is, hogy folyamatosan szükséges az információkat összegyűjteni a lehetséges iskolákról, az adott szakmáról, hogy megfelelő ismeretük, tudásuk legyen a pályaválasztáshoz.

Érdeklődés tesztek kitöltésével, azok értékelésével, pályaismeretet bővítő játékokkal, jó hangulatú foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, amely remélhetőleg hagyománnyá válik.