Nyílt napot rendeztek Gyomaendrődön
2020. március 05. 08:00

A Gyomaendrődi Járási Hivatal idén is nyílt nap keretében nyújtott betekintést dolgozóinak mindennapi munkájába, valamint tájékoztatta az érettségiző, végzős diákokat a hivatalban elérhető szolgáltatásokról.

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, illetve a Gyulai Szakképzési Centrum Dévaványai Szakgimnázium végzősei, összesen több mint száz tanuló látogatott el a járási hivatal által szervezett nyílt napra.
A résztvevőket dr. Pacsika György hivatalvezető köszöntötte, majd a szervezeti egységek vezetői szóltak az általuk vezetett szakterület munkájáról. A diákok egyaránt bepillanthattak a foglalkoztatási és a kormányablak osztály munkájába.A fiatalok a regisztrált pályakezdők foglalkoztatási esélyeiről, a munka- és képzési lehetőségekről, illetve az Ifjúsági Garanciarendszer elemeiről kaptak tájékoztatást. A hivatal munkatársai ismertették továbbá a személyi okmányok, az egyéni vállalkozások, valamint a járművek ügyintézésével kapcsolatos tudnivalókat, de beszámoltak a továbbítás céljából előterjeszthető (pl.: családtámogatási és nyugdíjbiztosítási) ügyekről is. Szó esett tovább az ügyfélkapu fontosságáról is, így csoportonként 1-1 diáknak meg is történt az azonnali regisztrációja.